"Szemed, mint két csilag, melyek megtalálták a szerelmet, és a földre szálltak hogy egybe kellhesenek."
"Hangod, mint édes méz, mely csillogva folyik le az élet fájának odújából."
"Arcod, mint a napban szikrázó márvány, melyet nem más, mint az angyalok vájtak ki."
"Hajad, mint búza mező, melyen száz meg száz gyönyörű virág ingatja magát a szél játékában."
"Szád, mint égővörös rózsa, melyért bármit megtennék, hogy kínyíljon tavaszomban."
Elnézést, hogy pár napig nam jelentkeztem, kedves olvasók, de a hetem nagyon zsúfolt volt ^.^"
Nem járt senki az utcán,
Csak egy két fa billeget némán,
Ám én mégis ott álltam,
Egy dolgot csináltam: Vártam.
Tudtam, jönni fog. Hisz
Mindig eljön, mikor itt az idő.
Jönni fog... Jönnie kell,
Érzem már, itt van közel.
Körbepillantok, de senkit sem látok.
Én, egyedül vártam, mint holmi zarándok.
"Jönni fog... Nincs messze."
Jelenlétét érzem a lelkemben.
Senki sem várta jötétt,
Rajtam kívül, persze.
Mindig is szerettem,
mikor itt volt a közelembe.
Valaki mozdul, valami reccsen.
Érzem, itt van a közelemben.
Fordulok, de mit látok,
Előttem csak egy utca tátong.
Tátong, mintha el akarna nyelni,
de én sohasem fogom engedni.
Megvetem a lábam, engem nem győz le,
Ha kell, örökké várok majd előtte.
"Jönni fog... Csak késik."
"Jönni fog... Mindig jön." Ha kell,
Még ha nem szerették sohasem,
Ő csak a jót kereste mindenkiben.
"Itt van!" Ismerek magamra.
"Mondtam hogy eljön, szavamra!"
Mily boldog voltam abban a percben,
virágcsokor nyílt a szívemben.
Nem szólt egy szót se, csak biccentett,
De én láttam a szemében az örömet,
Haja fehér, kicsit sme trehány,
Fiatal, vidám leány.
Felém fordul, szépen lassan.
Arcán fagyos mosoly van.
Fagyos, ám mégis kegyes,
Foga pedig tűhegyes.
Boldog voltam, aznap reggel.
Tudtam, hogy nem késik el.
Háta mögött serege,
Fagyos pelyhek tömege.
Újra megtelt az utca,
Mindenkinél kő, puska.
De ő csak mosolyog, és némán áll,
Tudja, neki semmi sem fáj.
Haragos szavak dördülnek,
Hangos viták terjednek,
De ő csak mosolyog, és elsétál,
Tudja, neki dolga van már.
Lassan sétál, szinte suhan,
Keze alatt minden megfagy.
Büszkén követi serege,
Fagyos pelyhek tömkelege.
-Jó itt lenni-mondja halkan-
-Újra látni a nyugalmat.-
Nincs sok dolga, mégsem nyugszik,
Hisz ki tudna ilyenkor pihenni?
-Szálljatok hát, legyetek jók"
Mondja hallkan, és serege nem vár,
Mind magasba szál, mint egy madár,
És láthatjuk, sötét felhők jönnek már.
Sötét, fekete felhők.
Hideget, havat hoznak, nem is keveset
És olyan vihart,
Hogy abba még a föld is megremeg.
Szitkok röppenek,
Mint szikrák a tűzből,
De ez ellen már nincs mit tenni,
Itt a tél, el kell viselni.
De én csak nevetek, Hisz
Ez ellen már nincs mit tenni,
Itt a tél, örülni kell neki.
Elnézést a sok késésért, (És a "Nem a legjobb vers" kategóriába tartozó művért) De nincs sok időm... Persze, nem fogom elhagyni a blogot emiatt ^^.
És persze, a mai nap folyamán megint megcsapott az ihlet (Még ha csak pár pillanatra is ;)) de ezt sikerült össze hoznom:
Páran tudják, hogy a bókolás a hobbim, szóval ilyenekre még számíthattok, kedves olvasók.
További szép napot.
Gondolkoztatok már azon, hogy miért is vagyunk itt? Már mint nem a földön, hanem a mindenségben. Én hiszek a tudományban... Viszont, valahol érzem, hogy egy külső erő mozgat mindent. Például, mi a helyzet a lélekkel? Ha az emberi szervezet ugyanolyan minden egyes emberben, akkor miért vagyunk ennyire különböző gondolkodásúak? Mi mozgat minket előre? A tudat? A lélek? Vagy amit életünk folyamán megtanultunk? Őszintén szólva, nem tudom. A minap, volt egy nagyon érdekes vitám (ha lehet ennek mondani) az egyik barátommal. Az érzésekről és a hitről beszéltünk. (És itt kérlek, ne gondoljatok a keresztény dolgokra.) Ő nem rég szerelmes lett egy lányba. Ennek nagyon örültem, hiszen szeretem látni, ha az emberek boldogok körülöttem ^^. És pár percnyi beszélgetés után, szóba jött az én szerelmi életem. Le kell szögeznem, soha nem voltam (és jelenleg nem is akarok) szerelmes lenni. "Ne akarj másról gondoskodni, ameddig magadról sem tudsz." tartja a mondás... Én érzelmes közegben nőttem fel, és meglepően sok érzékem van más emberi érzelmek megértésében, illetve lelki problémák gyógyításában, de én ezeket sosem tapasztalhattam meg. Tudom mivel gyógyítsam más könnyeit, sokan kértek (és kérnek jelenleg is) tanácsokat tőlem. Felcser vagyok, aki még sosem érezte a sebesülés súlyát... Sokan kérdezték már, miért nem vágyom a szerelemre. Erre nincs igazán válaszom... Nem tetszik senki? De igen. (Ez igazából egy másik téma lesz, ha lesz elég szabadidőm, akkor holnap ezt is kifejtem ^^) Nincs bátorságod? Hogyne lenne. Nincs szíved? De van. Ja és persze az örökzöld: Majd ha átéled, akkor megtudod... Tudjátok, kedves olvasók, engem a szerelem sosem tett igazán boldoggá. Látni másokat igaz szerelemben? Jó nekik, remélem sokra viszi a kapcsolatuk. Örülök, hogy ez az elhidegült prüd emberiség még talál magában szerelmet. Most talán azt gondoljátok, hogy csúnya vagyok, és ezért mondok ilyeneket, de higyjétek el, nem :) Egyszerűen ez a véleményem, de persze tiszteletben tartom mások álláspontját is...
Köszönöm, annak aki végig olvasta. Kissé csavart lett, de remélem élveztétek, kedves olvasók.
UI.: Ha szeretnél szerelmedről, szerelmi bánatodról/örömödről beszélni, csak írd meg a kommentekben. Valaki biztos elolvassa őket ;)
Jó éjszakát!
Hideg volt, ám mégsem fáztam,
Egyedül álltam a holdsugárban.
Érzem, valaki figyel,
De ha sietek, akkor sem érném el.
Érzelmek tombolnak bennem,
Felváltva táncolnak lelkemen,
Nem tudok mit tenni ellenük,
Elmém zár el előlük.
Tisztelet jön, és biccent bátran,
Mögötte Fáradtság biceg aléltan,
De most lép be a Szerelem,
A gyönyörű veszedelem.
Haja arany, hangja bársony,
Megszólítom, ha meg nem állom.
Közelebb lép, nincs már kiút,
Kardjával már a szívembe szúrt.
Érzem a Kínt, ahogy átfut rajtam,
Végig sért, pedig meg sem szólaltam.
Gyötörtség fon magához hirtelen,
Elkapott a gyönyörű veszedelem.
Hideg volt, ám mégsem fáztam,
Csak álltam egyedül a holdsugárban.
Nem vár soká a Szerelem,
Forró csókja csattan hirtelen.
Érzem a Vigaszt, ahogy megfogja vállam,
Nem akartam, és nem is próbáltam,
Mégis elkapott, Ó, mitévő legyek,
eme gyönyörű veszedelem.
Rab vagyok már, mégse bánom,
Nem akarom, és nem is próbálom,
Megszökni már lehetetlen,
Kalitkába zárt a szerelem.
Hideg van, de mégsem fázok,
Nem akarok, és nem is próbálok,
Mosolyogva ülök ott bent,
Ahová bezárt a szerelem.
Nem érdekel, mit tesz velem,
Csak még egy kicsit, legyen mellettem.
Nem akarok, és nem is próbálok,
Kijutni már soha sem fogok.
"Nem!"
Kiálltom "Soha!"
"Én nem leszek rabszolga!"
Üvöltök, és a rácsokat tördelem.
A Szerelem közelít,
De elém nem állhat,
Egyre feljebb török fel,
A napvilágra.
Hideg van, és én már fázok,
Akarom, És meg is próbálom!
De rég élveztem már eme édes átkot,
Mikor szemembe holdfény karmolt.
Hideg volt, és én mégis fáztam,
Ott volt ő velem a holdsugárban,
Átölel, magához szorít, ahogy csak bír
Arcomon kivirágzik a pír.
Karját fogom, ellen nem állok,
Nem akarok, és nem is próbálok,
Boldogság ízzik a szívemben,
Hiszen tudom, hogy itt van mellettem.
Újra támad az ihlet ;) A szokást tudjátok: Akármilyne kérés, óhaj, sóhaj nyomja lelketeket, írjátok meg a kommentekben, vagy írjatok egy jól megfogalmazott e-mailt a felcsert@citromail.hu-ra.
Köszönöm a figyelmet, kedves olvasók :)
Mikor megcsap az ihlet, akkor jó, ha az ember gyorsan leír mindent, nem igaz?
Még mindig emlékszem a napra, amikor megláttam őt.
Szeme ragyogott, és midőn rám pillantott,
Lelkem tüze felpattogzott.
Testem megremegett, szám elnémult,
De ő csak nézett engem,
Míg ő is belepirult.
Elmék egybeforrt
Tudatunk meghasadt,
Az ő szemével láthattam
Magamat.
Gyönyörű pillanat volt,
Mely nem ért véget.
Óh, mily szép is volt,
Tán átélem még.
Ha esetleg te is kérnél egy napi verset, vagy talán már van is egy, és közzé szeretnéd tenni, akkor nyugodtan írd meg a kommentekben.
Foga reccsen,
Vére csöppen,
Ordít, mint aki még sosem látott,
íj keserű napvilágot.
Ellenség a földre hull,
puska hangja eltorzul,
Nincs már hová mennie,
a csata az ő mezsgyéje.
Lelkének gyönge lángja ég,
mely lassan terjed szét.
Szeme lassan csukódik,
ajka hallkan kinyílik.
Néma üvöltés,
Gyönge sóhaj csupán,
Mely kiszökik
hősünk száján.
Néma üvöltés,
Mely eltaszítja a lelket,
Gyönge sóhaj,
Mely megfotja az életet.
Ott térdel ő,
Mily felemelő,
Vérben úszó fegyvere,
Keze közt barátja feje.
"Meghaltok mind!"
kiálltja,
De sajnos senki
meg nem állja.
"Meghaltok mind!
"Sőt, én öllek meg!"
Ordítja már,
és lassan, de talpra áll.
Fegyverében csak pár golyó,
De kezében ott a zászló.
"Nem juttok át, ha addig élek!"
Kiálltja, és futni kezd.
Ravasz mozdul,
Puska dördül,
Testek nehéz súlya
a földnek feszül.
"Mit nekem pár halott!"
"Ha rajtam múlik, mind elhultok!"
Kezein vér szárad,
"Több szó nem hagyja el a szádat!"
Ravasz mozdul,
Puska hallgat.
Vége van már,
a zivatarnak.
Ellen ugrik,
Pisztolyt ránt,
egy hang sem
hagyja el a száját.
Újra földön.
Nincs mit tenni,
Ha kell,
Meg kell halni.
Élettelen katona,
Rajta golyó vasfoga,
Kezében a zászló áll,
szomorúan járja táncát.
FelcserT
Na, hajnal fél kettőkor nem is rossz ;) Bár azért tudok jobbatt is, de arra még várnotok kell, kedves olvasók.
Ja és persze:
Össze dobtam pár bókot, ha akarjátok, ingyne használhatjátok ;)
Íme hát:
A szemed gyönyörű szikrája egy kis életet csempész az ember sötét lelkének homályába. Kérlek, csak hadd nézhessem még egy pillanatig.
Nevetésed mint gyönyörű hárfa játék, mely oly könnyeden játszik a levegőben, mint egy gyönyörű pillangó, mely meglelte szívem virágát.
Nem tudom, mi lelt engem, tán Ámor nyila, vagy csak gyönyörű mosolyod sugara bódította meg lelkemet?
És persze van bocsánat kérős is:
Hibáztam, belátom...(Finom halgatás, csak a hatás kedvéért ;)) De megígérem, hogy mostmár minden egyes szabad percemmel és lelkem minden egyes szilánkjával azon leszek, hogy kiengeszteljelek. (Ezt csak nagyon speciális esetekre ajánlom :))
Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket. ^^ Ha esetleg kérésetek, óhajtok, sóhajotok lenne, nyugodtan kérjétek a kommentekben.
Üdvözlök minden kedves látogatót a koltoneked.blog.hu-n. Ezt is megértük, végre elkészült az első bejegyzés. Ha valakinek kívánsága, óhaja, sóhaja lenne, közölje a kommentekben, és kézséggel segítek. (Már amenyire egy költőtől telik ;))
