Elnézést, hogy pár napig nam jelentkeztem, kedves olvasók, de a hetem nagyon zsúfolt volt ^.^" 

Nem járt senki az utcán,

Csak egy két fa billeget némán,

Ám én mégis ott álltam,

Egy dolgot csináltam: Vártam.

Tudtam, jönni fog. Hisz

Mindig eljön, mikor itt az idő.

Jönni fog... Jönnie kell,

Érzem már, itt van közel.

Körbepillantok, de senkit sem látok.

Én, egyedül vártam, mint holmi zarándok.

"Jönni fog... Nincs messze."

Jelenlétét érzem a lelkemben.

Senki sem várta jötétt,

Rajtam kívül, persze.

Mindig is szerettem,

mikor itt volt a közelembe.

Valaki mozdul, valami reccsen.

Érzem, itt van a közelemben.

Fordulok, de mit látok,

Előttem csak egy utca tátong.

Tátong, mintha el akarna nyelni,

de én sohasem fogom engedni.

Megvetem a lábam, engem nem győz le,

Ha kell, örökké várok majd előtte.

"Jönni fog... Csak késik."

"Jönni fog... Mindig jön." Ha kell,

Még ha nem szerették sohasem,

Ő csak a jót kereste mindenkiben.

"Itt van!" Ismerek magamra.

"Mondtam hogy eljön, szavamra!"

Mily boldog voltam abban a percben,

virágcsokor nyílt a szívemben.

Nem szólt egy szót se, csak biccentett,

De én láttam a szemében az örömet,

Haja fehér, kicsit sme trehány,

Fiatal, vidám leány.

Felém fordul, szépen lassan.

Arcán fagyos mosoly van.

Fagyos, ám mégis kegyes,

Foga pedig tűhegyes.

Boldog voltam, aznap reggel.

Tudtam, hogy nem késik el.

Háta mögött serege,

Fagyos pelyhek tömege.

Újra megtelt az utca,

Mindenkinél kő, puska.

De ő csak mosolyog, és némán áll,

Tudja, neki semmi sem fáj.

Haragos szavak dördülnek,

Hangos viták terjednek,

De ő csak mosolyog, és elsétál,

Tudja, neki dolga van már.

Lassan sétál, szinte suhan,

Keze alatt minden megfagy.

Büszkén követi serege,

Fagyos pelyhek tömkelege.

-Jó itt lenni-mondja halkan-

-Újra látni a nyugalmat.-

Nincs sok dolga, mégsem nyugszik,

Hisz ki tudna ilyenkor pihenni?

-Szálljatok hát, legyetek jók"

Mondja hallkan, és serege nem vár,

Mind magasba szál, mint egy madár,

És láthatjuk, sötét felhők jönnek már.

Sötét, fekete felhők.

Hideget, havat hoznak, nem is keveset

És olyan vihart,

Hogy abba még a föld is megremeg.

Szitkok röppenek,

Mint szikrák a tűzből,

De ez ellen már nincs mit tenni,

Itt a tél, el kell viselni.

De én csak nevetek, Hisz

Ez ellen már nincs mit tenni,

Itt a tél, örülni kell neki.

Elnézést a sok késésért, (És a "Nem a legjobb vers" kategóriába tartozó művért) De nincs sok időm... Persze, nem fogom elhagyni a blogot emiatt ^^.

És persze, a mai nap folyamán megint megcsapott az ihlet (Még ha csak pár pillanatra is ;)) de ezt sikerült össze hoznom:

"Szépséged, mily harmatos gyémánt, melyen először törik meg a napnak sugára, és könnybe lábad a szépségtől tükörképét meglátván."

Páran tudják, hogy a bókolás a hobbim, szóval ilyenekre még számíthattok, kedves olvasók.

További szép napot.